Hogyha lejutsz, üdvöt ne
kívánj, de bűnöm elől
se takard el arcod: valódibb
tüzet akartam, s letépte
emberi álarcát a szent. 

Nem volt ott senki. Szemem
azóta fényes vasgolyó, mert
látnom kellett volna úgy is,
látnom kellett volna, hogy
senki - csak férfierejét
fogadtam be. 

De fárasztott a sok csalás. Nap
nap után odakint jártam, és 
szűk lett a kert, az ösvények
járhatatlanok, s illatát
vesztette a fehér frézia is. 

Őt kellett volna megölnöm.
Széttörni magamban a feledhetetlent, 
s véle magam is, mert nem olyan
volt, mint a teljesülő jóslat-
Miért hagyta mégis, hogy szeressem?
Miért vette el, amit még ő sem
adhat vissza: a bűnömet?  Ő oltotta
belém.

Most lent vagyok. Testem még
mindig gyönyörű; már nem neki.
Ismerem szerelmét, s nem 
omlik rám többé fénye. 

Kép : Dmitri Pryahin