Aludni szeretnél, s csak hemperegsz
derékaljad kemény, s a párna éget, mint a tűz
gyönge lélek, így gyötrődnek bűneid
amiket titkon elkövettél s amikre ezután kerül sor.
Kinőttél puha gyerekcipődből
szabadon éltél, mint a madarak s a virágok a réten
most magányos és szerencsétlen vagy nagyon
s egyre ritkábban fordulsz vissza a múltba
ami szép volt, akár egy keleti bazár.
Lásd, a zöld selyemsátor ajtaja nyitva most is
s a kamasz, ki magad voltál egykor
éppen átlépi a küszöböt
válláról harmonika csüng alá, rézszögekkel kivert szíjon
s az édes tubarózsa illata leng a szíve körül.
Hogyan vessem össze a kék ködben lebegő múltat
s a jelent, amit véres lábnyomok szennyeznek?
Városok és országok emlékeznek rád
akadtak ott messze asszonyok, akik
szívesen öleltek volna meleg és illatos keblükre
volt köztük szőke és barna s olyan fiatal
akinek égett és tündökölt két gyönyörű szeme
mint a csillagszóró gyermekkorunk örökzöld fáján
s te minderről megfeledkezetten baktattál tovább
akár egy kalandor, óriás, kitárt szárnyú madár
amint éppen a tavaszi szél hullámain úszik.
Már korbácsol az ólmos, sűrű eső
minden csupa nyirok s a szagok áthatóvá válnak
a mocskos szerelmek, s a baromi munka s az örök szegénység
nyomasztó párolgását nem felejthetem hát soha?
Üdvözlet az álcázott szenteknek a külvárosokban
azoknak is üdv, akiket teherbe ejtettek az ellenség katonái
azoknak, az anyókáknak, akik elvesztették drága fiaikat
és hozsanna mindazoknak, akik hűek maradtak hazájukhoz
s azoknak is, akik a prófétákhoz hasonlóan
kézenfogva vezették társaikat, hogy megmutassák nekik az Ígéret földjét
közben térdrecsuklottak az idegen erőszak csapása alatt.
Forradalom, megsebzett szívünk fergetege
igazságosan csak te oszthatnád ketté a világot.
Tüzes glóriáddal repülj föl álmaimból
így, kegyetlenül fáradtan a lét peremén bolyongok
és várom a napfelkelte első sugarait
mikor elhangzik érted a munkások és parasztok mély
sóhaja
gonosz, szép világ.
Kép: Rachel Bara
