Aztán a szerelem jött, kusza, bizonytalan még:olyan, mint a kökörcsin halk zamata a szájban,nem több pár puha fürtnél, melynek mozgása titkonelkísért a magányba, mint egy fekete máglya,s a többi mind: az éji folyó, az égi boltonfénylő jelek, szökése a harmatos tavasznak,remeteségem bomlott homloka…

Fáradt, csöndes ősz ez, fénytakarót dob rám.Be szívest sétálnék, messze barangolván.Szépség, hogy mennyire fárasztasz már engem. Mindent bejárok majd, ami fölgyújt, vonz, csal.Van hely, hol csak magunk vagyunk önmagunkkal.Szépség, hogy mennyire fárasztasz már engem. Bolond a szenvedély, mily bölcs…