Fejem fölött füst kering,
künn meg hull a hó.
Te nyitsz szobámba megint,
halkan surranó.

Köszöntenélek-meg sem hallasz,
Tünemény, tünemény vagy csak, hallgatsz.

Mi újság? Kérdem-havazás van?
Hogy jöttél e nagy havazásban?

Ki áld meg vagy ver ilyen hűséggel,
hogy jössz e förgeteges éjjel?

Angyal - köpenyed is angyalhaj.
Nincs már karácsony. Nincs még hajnal.

Virrasztok itt, a tavaszt várom.
S te vagy a legszebb látomásom.

Borítsd el lánggal - pernye a lelkem.
Nagyon szerettem - megérdemeltem.

Hajad lugasába rejtőzöm,
mint minden télen, minden őszön.

S még nem őszen, bár pernyehedten,
Világ világa vagyunk mi ketten. 

Nem vagyok szép, se szálfa, se Atlasz-
tünemény, tünemény - te megtartasz.

Te sem vagy Aphrodite, kedves-
hasonulj földien földiekhez!

Igyál, tündérem, gyönyörűségem!
Földi asszony légy, ne verjen szégyen!

...De tűnik, szétfoszlik megint,-s szétpattan a pohár.
Fejem fölött csak füst kering,
s künn hull a hó puhán. 

Kép: Silvia Grav