Álmomban felmásztam a Szabadság híd
egyik turulmadarára, rágyújtottam, megvártam,
amíg a parázslás átjárja a testemet egészen a lábujjamig,
aztán amikor lángolni kezdtem, ellöktem magam
az ég felé. Egy légvételnyi huzatbuborékból 
lestem a vidéket, és azt gondoltam, azt mormoltam,
hogy ez Random-ország.

A szürkemarhás, karikás ostoros, Mátyás templomos országimázs országa.
A gaz föltörte hősi halott emlékművek országa.
A karhatalmisták, forradalmárok, pincébe menekülők,
        munkástanácsok és csőcselék országa.
A visszanevezett utcák országa.
Az elforgácsolódott hősök országa.
A múltat agyon beszélők, a múltat végképp eltörlők és a múltat visszaállítók országa.
A gyilkos vagy sumák nagyapák, önző, hazug, impotens apák
és koravén vagy infantilis fiúk országa.
Az arcátlan és pocsék koppintások országa.
A kihagyott tizenegyesek országa.
A magenta falú kultúrházak országa.
Kolosváry-Borcsa és Váci Mihály országa.
A végtelenségig toldozgatható, zsarnokságról szóló egy mondatok országa.
A mindennapos agyvérszegénység országa.
A lelkesíthetetlen, következetlen, fölényes bennfentesek országa.
A tekintélyek téziseit címszavakban visszaböfögők országa.
A mindenkinek beugató, pozőr költőcskék országa.
A görcsös elszántsággal bizonyítani igyekvők országa.
Az emberek helyett csak szent áldozatokat látó jogvédők országa.
A költségtérítések, pártfinanszírozások, tanácsadói szerződések országa.
A kalapos (kis)királyok országa.
A nem inge nem veszi magára típusú mantrák országa.
A valódi élettapasztalatokat csak saját gyengeségükben látó,
kudarcukra büszke, kioktató drogfüggők országa.
A blöffölő, alibiző, papirpoharas hobbi-egyetemisták országa.
A minden idegen iránt felelőtlen, bezárkózó életek országa.
A véleménymegtagadók és a világnézet nélküliek országa.
A bizonytalanok országa.

Bocsánatot kérek a kifakadásomért.
Biztosan még mindig tompítja az agyamat
a lenyelt antidepresszánsok mázsaszáma. 

Kép: Martin Kollar