/Gergely Ágnes fordítása/

Tiszta? Az mit jelent?
A pokol nyelvei
lomhák, lomhák, mint a tripla

nyelvű, kövér, lomha Cerberus
aki a kapunál liheg. És képtelen
a mocsárlázas ínt,

a bűnt, a bűnt tisztára nyalni.
A tapló kiabál.
Mindent átjár a bűz,

egy elkoppantott gyertyabél.
Édes, édes, a füst odalenn rólam
tekereg,  mint Isadora sáljai, félek,

egy sál beakad a kerékbe, megszorul.
Az ilyen baljós, sárga füstnek
önálló léte van. Ez nem száll fölfelé,

csak gördül a világ körül,
megfojt öreget, jámbort,
jászol-

beli gyerekpalántát,
szellemorchideát,
felfüggeszti a függőkertet,

ördöngős leopárd.
Fehérre szívta a sugárzás,
egy óra alatt széthasadt.

Mint a hirosimai hamu, zsírosan
tenyészik a hűtlen férfiak ölén. 
A bűn, a bűn.

Drágám, én egész éjszaka
fellobogok, ellobbanok.
Az ágy nehezül, mint a buja csók.

Három nap. És az éjjelek.
Citromos víz, csirkehús,
víz, folyton víz. Öklendezek.

Túl tiszta vagyok hozzád. Mindenkihez.
A tested
fáj nekem, mint Istennek a föld. Lámpás vagyok-

fejem japán
papírhold, bőröm végtelen kényes, végtelen
drága vertarany.

Mondd, téged nem lep meg a hőség. És a fény.
Én magam lettem óriás kamélia,
izzadok, az áram át-meg-átjár.

Most  úgy érzem, fölindulok.
Valami fölemelne-
tüzes fémgyöngyök szállnak, és én, drága én, 

tiszta acetilén
szűz vagyok,
rózsák kerítenek,

csókok, kerubok,
akármi ez a sok hús-szín dolog.
Nem te, se nem ő,

és nem ő, se nem ő
(énjeim, ócska ringy-rongyok lefoszlanak)-
az Édenkertbe. 

Kép: Giuseppe Gradella