Még mindig csak "próbálok
csalás nélkül szétnézni könnyedén"
Ám nem megy.

Sem a "csalás nélkül"
Sem a "könnyedén".
Sőt még a "szétnézni" sem.

Közhülyeséget, közaljasságot
-talán- sikerült elkerülnöm,
no de a magánélet? Esendőségem

biztos tudata: inkább komótcipő,
mintsem mentség,
az, hogy én a falon is, ha

szárnyacskáját lebbenti-
szoknyácskáját emeli-
-már ha egy légynek volna szoknyája,

és a nők nem nadrágban járnának.
Ez sem érv; ez sem ok:
Csak kérni lehet a bocsánatot.
Kérni sem lehet. Nem is akarok.

Távolodom- közeledem; szeretlek;
magam számára is: fel-fellobbanok.
Kimaradok, maradok, nyugodt vagyok; vagyok.

Ha van ilyen: tébolyult nyugalom
-így jellemezhető állapotom.
A világ pedig? Alom? Kőhalom?

Kép: Elliott Erwitt