Hogy lelkem lelked megremegteté,
bár hosszan, hosszú hullámokat
futtatva ért el hozzád a gondolat-
nem érdemem. Ideg-hangszered
érzékenyebb az eolhárfa-húrnál,
mi messzi szellő érintéstől is dalol.
Az idő és a tér, történeted és emlékezeted
nem vonhatott közénk áthathatatlan felleget,
vakká-süketté nem rombol a sors,
de láthatóvá és hallóvá élesíté szellemed:
néhány erőtlen mondatomból
valósággá képzeltél engemet.
Kép: Gleb Simonov
