A ring irgalmatlan négyszöge  fellebeg ,
bedúsult alá a népmoraj, úgy emelte meg
a haza-magosba, és lám
elég néhány
kecsesen feszülő, kultikus kötél,
és intimmé körülkerítve már a tér
egy méteres darabja, mely azonmód áldozó-alkalom,
hogy korrekten vérszomjas arche-tartalom,
mint porondos-bolondos megjelenjen
az aktuálissá züllesztett jelenben,
és senki sem látja, hogy a ring közepén
csupán két gyászpenészes kesztyű-rém
püföli egymást, verekszik,
otromba bugyrukat csuklóból lemetszett kézfejek degesztik,
gazdátlan öklök,
míg villámló drótokkal összeöltött
csontváz trónol a piros sarokban,
elunta magát egy idejétmúlt halottban,
a kék sarok a másik, melyben 
a menekülés gimnasztikázik egyhelyben,
a kék zug, a tudatalattiba rejtett,
képzelgéstől tetves cella-szeglet,
s azon től
a szabadság-eszme absztrahálva otthonul,
árvaházi kedéllyel,
s lábait trágáran lépve széjjel,
mintha édesmocsarú közükbe hívna,
a ringkötélen táncikál egy láthatatlan balerina,
magnetikus markában csöpp, sárgahevű napernyő,
mely csendes robbanással atomgombává borongva felnő,
s a bedobott törülköző repülő varázsszőnyegén 
úrlovas: Hamlet ül, az elévülhetetlen kérdező-legény,
kezében a koponya, kiszolgált kellék, mint aforizma kong,
délutáni némaságban ejtőzik a gong, 
a kötelek közt, üde asszonánc: egymásra rímel balegyenes jobbhorog, 
és az eszmélet testidegen szférákba kódorog,
marad az emberiség-ósdi,
racionalista kiszámolósdi:
1 2 3 4 - 5 6 7,akár egy S.O.S.- telefonszám az örök 
k. o. előtt; a nem tárcsázott hívás kicsörög,
és a kagylót felveszi hatalmascsöndű valaki-:
csak a kozmosz zihálását hallani. 

Kép: Marie HUDELOT