/Szabó Lőrinc fordítása/

Egy órányi őrület és gyönyör! Óh, ne tarts vissza, te, tomboló!
(Mi az, ami úgy felszabadít a viharokban?
Dühöngő szelek és villámok közt mit jelent az én ujjongásom?)

Óh, én minden más férfinál mélyebben iszom a titokzatos delíriumot!
Óh, ti vad és gyönyörfinom fájdalmak!
(Tireátok hagyom őket gyermekeim, 
Tudatosan tinektek beszélek, róluk, óh, vőlegény és menyasszony.)

Óh, átadom magamat neked, akárki vagy, és, óh, az egész világ 
ellenére átadod magadat énnekem!
Visszatérni a paradicsomba, Óh, te szégyenkező, te asszony!
Hadd rántsalak magamhoz, hadd ültessem első ízben én egy elszánt férfi csókját az ajkaidra!

Ez a talány, ez a háromszor csomózott csomó, a mély és sötét tó,
amely bilincsét dobja és ragyogni kezd!
Odasietni, ahol végre elegendő tér van és elég levegő!
Vessük le előzetes kötelékeinket  és konvenciónkat, én az enyéimet, és te a tiédet!

Új, sohse hitt közvetlenségbe kerülünk a legjava Természettel!
Eltávolítani a pecsétet valakinek a szájáról!
Micsoda érzés: ma vagy bármelyik napon azt érezni, hogy úgy, ahogy vagyok, kielégítő vagyok!
Óh, ez a valami kipróbálatlan öröm! Valami önkívület!
Végleg elszabadulni a mások horgonyairól és hatalmából!
Óh, úttalan utak! Szabadon szeretni! Viharzani, gondolattalanul és veszélyek között! 

Bókolj, gúnyolva a pusztulásnak és idézd meg!
Szállj föl, ugorj föl egeibe a szerelemnek, egekbe, melyek elém nyílnak!
Oda emelkedjék az én mámoros lelkem!
Vesszünk, ha veszni kell! 
Zsúfoljuk tele hátralévő életünket egy dús és szabad órával:
Egy rövid órányi őrülettel és gyönyörrel.

Kép: Jure Kravanja