Hát újra a kezembe veszlek
Kalandos élet vándorbotja!
Mer elfogott a nagy utálat,
A testem, lelkem belefáradt
A keserű, nehéz robotba.
Leszek megint szabad csavargó,
Bűbájos álmok kergetője!
Ki mit se bánt meg, mit se fájlal
És könnyü szívvel, könnyü lábbal
Megy hegytetőről-hegytetőre.
Maradjatok meleg kemence
Vállán ti lusta, gyáva macskák!
Én nekivágok az erdőnek
S részegre szívom a tüdőmet
A levegőddel, szent szabadság!
A vak homálybul nekivágok
A fölkelő, vadsárga Napnak.
Nem kérdezem, mit ád a holnap,
Szememben új tüzek lobognak,
Szivemben új dalok fakadnak!
Nem nézem azt, hová visz útam
Fönt a hegyek közt vad viharban.
Az én utam. Magam kerestem.
S ha végem ez lesz és a vesztem:
Hát legalább magam akartam!
De addig élni. . . élni, élni!
Külömbül, mint a többi bamba!
Legyen övék a csönd, a béke,
Én mosolyogva, fütyörészve
Megyek a szép bizonytalanba. . .
Kép: Al Brydon
