Lehet, ez jutott eszembe,
Hogy a levegőben maradó nyomokat
az ember úgy, ahogy van megérzi,
Legyenek ezek bármilyen kicsik vagy csekélyek,
Csak legfeljebb nem tudja, hogy megérzi. 

Csak legfeljebb nem tudja, hogy megérzi,
Mert annyira kicsi vagy csekély az élmény,
Hogy a legkisebb szó is azonnal tönkreteszi,
Amit ráküld az ember, elég, ha a szó megindul, 
És még észre se veszi, máris tönkretette.

Legyenek ezek bármily kicsik vagy csekélyek, 
De az agy lehet, hogy azért - szó nélkül- kielemzi,
És így minden tudás ott van  lelistázva bennünk, 
Más testek szenzációinak, félelmeinek nyoma például, 
csak nagyon olvashatatlan formában van ez bennünk.

De talán az ember úgy, ahogy van, megérzi,
És akkor biztos válaszol is ezekre a jelzésekre,
Mire gondolok,pládul, hogy jó kedve lesz, rossz,
de nem tudná megmondani, hogy mitől,
Csak annyit érez, hogy a kedve elromlott, rossz.

Mert a levegőben maradó nyomokat
Talán kérés nélkül listázza az agy,
És talán ebből az adatbázisból számolja ki aztán,
Hogy hol tartunk az életben, van-e helyünk még, satöbbi,
És hogy mikor kell meghalnunk aztán. 

Kép: Anna Golubovskaya