/Gergely Ágnes fordítása/

De nem a vágy indítja el.
Megteremti
a maga idejét, éghajlatát,
forr
akár a hajók felszikrázó 
nyomdokvize,
érzékeny tengert szétzaklató
titkos sűrűség.

A vágy nem tudja
hogy járjuk be azt
a keserves, közös akarást,
a legszentebb utat,

ez a két
semmi test
működik
általunk,
ezek az idegen, duzzadó, drága
hajlatok, ezek a redők, vájatok,
a múlékony
vénülő felszínek
rejtett
szóváltása, ez az,
amiből felidézhető
a másikunkban 
a Rozetta-kő-

Szerelmem, sose hallom
a céltalan, nyers utcazajt,
nem szívom be a dohos
kínt, amely az űr nagy pléhkádjaiból 
a városunkra árad,
de őrizem, talizmánt romlás ellen,
a húsod emlékezetét,
az ujjaid, mohó csípőd,
kiolthatatlan lámpád, alvó szájad. 

Kép: Ryan McGinley