Magamat simogattam egy versben,
de csalódtam, mert rájöttem,
hogy ezt már két éve is megírtam.
Mindig ugyanazokra a szavakra lelek.
Ugyanazokra a mozdulatokra.
Az ismétlés a táncosnak
biztonságot ad: áll a tükör előtt,
a korlátot fogja, figyeli magát,
és éveken át sokezerszer
próbálja el a tökéletes mozdulatot.
Állok a tükör előtt,
kárpótoljon a simogatás,
azokért a szavakért,
amelyek éveken át
a sorok közt vissza-visszatérnek.
Olyan gyengéd ez az érintés.
Becsapom magamat,
és sem kezem szelídsége
sem a meleg, a biztató figyelem.
sem a szavak otthonossága
nem ad biztonságot. 

Kép: Christopher Schmidt