Van valami sehova se illő
mégse nyilvánvaló
és mégis megszab mindent
és mégis kívüláll.
Feltűnő épp mikor nem feltűnő
(mint a csend)
s épp ott fel se tűnő, ahol feltűnő
mert ott összetéveszthető (mint a csend) mással.
Nézd a hullámokat az ég alatt. A vihar felszín
és szemmértékünk a vihar. 
(Mit bánom én a hullámokat. Vagy a hetedik hullámot.)
Űr van a habok között:
Nézd a tengert. Nézd a köveket a parton.
Űr van a kövek között:
Nézd a tengert. Nézd a köveket a parton.
Űr van a kövek között:
Nem törtek ki, nem vetették magukat ide,
ott fekszenek-a szirt részeként.
Légy hát súly, élj holt súlyoddal,
Hagyd, hogy összetörhessél, eldobhassál, zuhanj,
fuss zátonyra a szirten!
(Mit bánom én a szirtet.)

Vannak mindenségek, napok és atomok.
Van tudás, stratégikusan építve szilárd pontokra.
Van tudás, be nem bizonyított, ürességre épülő.
Van űr a mindenségek, napok, atomok közt.
(Mit bánom én a mindenséget, napot és atomot.)
E kettős létben
minden kívülről is nézhető.

Mindenen túl béke van.
Minden mögött béke van.
Mindenben béke van.
A kézbe rejtve.
Az írótollba rejtve.
A fekete tintába rejtve.

Békét érzek minden fölött.
Békét sejtek minden fölött.
Békét látok s hallok mindenben,
egyhangú békét mindenen túl. 
(Mit bánom én a békét.)

/Weöres Sándor fordítása/

Kép: Axel Sigurðarson