Dúlt óceán gőzölgésében állok.
Ami nem pára, az itt most én vagyok.
Bőrömön túl a világ, amit látok,
minden lehet, csak nem az, mi én vagyok.

Az, ami elválaszt, az, ami összeköt
milyen rokonság, milyen idegenség!
Nincs mi elválaszt, nincs ami összeköt:
egyidős rokonság, egy-idegenség.

Dúlt óceán gőzölgésében állok.
Ajkamra dért ver a páravégtelen:
rab a világ, mert szívemig leásott,
jégbeborítja véges értelem.

Csupa élet hullhatna reám föntről is,
csillagai beleállnak szemembe:
ez a szabadság, másnak ha börtön is,
így fagy bele mindenki más-szívekbe.

Égi sugár pillére a könnyem, ki látja?
Óriás tenger rekedt dühe dől a számra,
s íme hitem: mártirhíd más öröméből. 

Fél a szívem ahol ég s föld egymásra várnak,
engedek végül a rácsbafúlt jajgatásnak:
halkul a jég- és lelkem elillan a vérből. 

Kép: Dylan Brown