Tudom, barátom, szomjazik a vágy,
és szemben vele bazaltos valóság,
az élet egyre kopottabb kabát-
egy csomó lyuk, nem találod a gombját;
hogy így aztán csak hiba mindenütt,
kiábrándul az ember mindenekből,
a remény részeg kocsija elüt,
és még az öröm sem jön mindig egyből-
de gondold meg, hogy végesek vagyunk,
ha csalódás, hát tőlünk is jöhet,
mint a valóság, bazaltosodunk,
s a lelkünk, mint egy nagy hiba, követ-
nincs minden sebzett kérdésedre válasz:
mindenkinek, ha magadnak megbocsátasz. 

Kép: Barbro Anderson