Ez is velem történt valamikor:
az asztalon rózsa volt,
nagy csokor.
Ő párnáját ölelve aludt éppen.
Lassan a szoba közepére léptem,
s elnéztem őt: milyen sovány a válla.
S a vázából
egy szál rózsát kirántva,
ajándékképp, tolvajmód óvakodva,
feje mellé tettem a párna-dombra.
És az ajtó sem csikordult
mögöttem,
és vége volt.
Kereket oldva szöktem.
Rózsa-finálé volt,
nem düh, sírás, vád,
és ő hiszékenyen aludta álmát.
Ébredt a ház.
És a megbolyduló
lépcsőházban
szűkölt a felvonó...
...A taxi, mint rabbal, repült velem,
s hajtogattam: mentsd meg őt, istenem!
Ki mondaná meg
most már,
olyan sok év után:
Ki kit mentett meg akkor, 
azon az éjszakán?

Kép: Eileen Bahar