Mintha
vérző ágak között
csörtetnénk ki a fényre.
Még álmaink is olyanok,
mint szíjas hálók.
Mit tehetünk, ha egyszer
emberesdit játszunk a földön?
Ott fönn-
fellegek menedéke,
isten álmainak
palánkjai,
és a mi csendünk, melyet megzavartunk,
amikor lenn a mélyben
képpé és hanggá
rontottuk ezt a csendet.
Itt hanggal értjük egymást,
árnyalatokban látjuk egymást,
de senki meg nem hallja igazi hangunk.
Mikorra pedig fénnyé tisztulunk-
már nem ismerjük egymást.
Kép: Paul Schiek
