Talán megtébolyít még egyszer engem mosolya,
s leülnek ágyamhoz szelíden,
kik együtt járnak mindig, mindenütt:
anyám, a Fájdalom és barátnőm, a Szerelem.
Talán megtébolyít még egyszer engem
a harci kürt szava
s hajamból puskaporszag árad,
ha majd úgy megyek, mint ki a holdból pottyant haza.
Talán megtébolyít még egyszer engem a csók:
s mint láng a lámpabélen
ha majd arcomon érzem.
Csak a szél matat helyette ajkamon
s bizony, hiába
akarom megfogni kezemmel,
leng, leng és ellebeg ruhája...
/Végh György fordítása/
Kép : Greta Tuckute
