négy égtáj között négy ló közé feszítették ki énemet

elnyűttem már az égboltot is és az egyszeregyet
ledöntöttem a nyilvánvalóság házának középső oszlopait
hogy egy kisebb házat építsek melyet az enyémnek mondhatok
vágyamat fölboncoltam a csontvázát elhajítottam
megsokszoroztam önnönmagam és tévelygő érzékeim
ellenállás nélkül követtem a csábítás útjait a labirintusban
türelemmel viseltem ha eltalált a sötétség és az ismétlődés bumerángja
idegen felderítők állnak határaimon

oly reményt keresek mely nem vezet félre
magyarázatot keresek mely érvénytelenít minden más magyarázatot
szárnyas súlyt keresek és napfényből való mélységet
azt a pillanatot amikor lángba borulva fölemésztem a világ minden hazugságát

tudom, hogy csupán a találó talál
tudom, hogy eltemetve járok-kelek a nyilvánvalóság törmeléke alatt
tudom, hogy a dühöngés visz majd egyszer a sírba
s hogy sohasem találom meg magamat 

/Thinsz Géza fordítása/

Kép:Koci Hernandez