Bizonyos már, hogy vele megelégszem 
és nem is keresgélek már tovább.

Ha volna még türelmem, felkutatnám
mosolya virágosabb válfaját
új asszonyarcokon. De- furcsa módon-
ma már a mosolyánál fontosabb,
hogy mosolytalansága sem kietlen
s hogy könnyei sem vádlón hullanak.
A bánata tehát kicsit se bántó,
ha tőlem szenved is - nem ellenem,
fájdalmának nincs támadó iránya,
csak tiszta súlya. Ezért szeretem.
Áldozatot hoz? Nem. Csak tudja jól, hogy
az önvád - mit szívemben keltene-
egyensúlyom emésztené el s akkor
néki is felborulna mindene.
Hát így vagyunk. Önzés önzést kímél, mert
eggyé igézne fel harmóniát.

Bizonyos már, hogy vele megelégszem
és nem is keresgélek már tovább?  

Kép : Rockwell Kent