Önfeledten kéne énekelni,
mint az alkony feketerigója.
Szűz ajakkal kifütyülni mindent,
mindent, ami avítt, ódon, ócska!
Dobd a fűbe izzadékony málhád,
fellegek vizével könnyítsd arcod,
s ha a kékség borzongása jár át,
hallgatózz: az ökörszáj hogy harsog!
Ostromolni: csak a lehetetlent!
Szóra bírni őt kell: ama némát!
Gondold jól meg. Ez a tét. És rajta!
Támaszd égnek a jákobi létrát.
Kép: Andrei Baciu
