Ki fény vagyok, homályban éltem,
Világ elől elrejtezém:
Nagy, ismeretlen messzeségben
Magányosan lobogtam én.
Míg más napok ragyogtak erre
S imádta őket mind a nép;
Addig szívem nem látta egy se,
Nem érzé tiszta, nagy hevét.
Sugaramat nem verte vissza,
Magamban égő láng valék;
Világomat gyönyörrel itta
Csupán a könnyű, tiszta lég.
Csupán a boldog csillagokra
Néztem föl a nagy éjszakán,
Velük keringve és lobogva
Epedtem felsőbb lét után.
De mostan szívem szerteárad,
Gátját szakítva szétömöl,
Keresve földi, égi társat
Kire borulni szent gyönyör.
Melege, fénye széjjelomlik
Elűzve a sűrű homályt
És millió sugárrá foszlik,
Hogy minden szívet járjon át.
Rohanj a lelkek tengerébe
Lelkem, te büszke nagy folyam!
Szakadj a boldog összeségbe,
Hova minden világ rohan!
Halj át az élet-óceánba
És mindenekbe halva élj!
A szellemek rokon világa
Szavadra rég figyel: beszélj!
Ölelni vágyom a világot
És sírni milliók szívén;
Beoltani e tiszta lángot
Vágyom milliók szívébe én.
Oh jöjjetek velem repülni,
Velem zokogni, zengeni,
Egy érzelemviharba dülni,
egy Indulatba rengeni.
Szívembe' hordom én a lángot,
Szívembe' hordom a napot:
Oh, gyújtsatok rokon világot!
Én látok: ti is lássatok!
Kép: Davis Ayer
