Karollak, vonlak s mégsem érlek el: 
Itt a fehér csönd, a fehér lepel. 
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán, 
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk, 
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk 
A csókok és könnyek alkonyatán. 
Sikoltva, marva bukjék rám fejed 
S én tépem durván bársony-testedet. 
Nagyon is síma, illatos hajad 
Zilálva, tépve verje arcomat. 
Fehér nyakad most nagyon is fehér, 
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér. 
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed: 
Megállt az élet, nincsen több sora, 
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora, 
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett. 
Fehér ördög-lepel hullott miránk, 
Fehér és csöndes lesz már a világ, 
Átkozlak, téplek, marlak szilajon, 
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom. 
Megöl a csönd, ez a fehér lepel: 
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

Kép: Ary Scheffer