Bal csuklóm bilincse, idő,
mutatód visszaforgatom, 
voltam én egykor fiatal,
gyilkosaid között a dal,
de ha most lennék fiatal,
nem gyilkos vonyítana rám,
miként a szél a jégverés
rónáit fölnyüszítteti

Repesztett kukoricaszár,
ütések alatt hüppögő
kéve nem lennék, fiatal
öreg, kit utál a határ,
akár a megcsalt szerető,
most minden úgy, ott, amikor
a nem úgy, a nem ott után
élem meg ifjúságomat.

Hogy befejezzem a szüzen 
átábrándozott éveket, 
nem ijesztene rá tüzes
ölre lepedős temető,
csak roppant hó olvadna el
ábécés skóla-szegleten, 
amint iker csilaghajós
egymásban áll az Arktiszon.

Kép: Katrin Koenning