Félév múlva jött az igazi baj,
a sose szűnő. Száll a fiatal
lélek, s maga se tudta, mit keres,
maga se tudja, hányfelé repes,
maga se, mikor végsőt, igazit,
egyetlent gondol, másik, harmadik
mennyire szintén vonzza; föld meg ég
mennyire összejátszik benne, még
a pokol is; s hogy, bárkiért hevűl,
a szám, melyből az eszmény kikerűl,
a választék mily kicsi és milyen
szélfútta halmaz. Hogy mit és kiben
kerestem, hányban, nem tudom: csak úgy
görbén vitt a csillag felé az út:
véletlenek s álmok zűrzavara
kalauzol, vágyaink szimata,
és még egy, mindig újra és megint:
ütőikhez hűséges sebeink.

Kép: Jung Zseni