Tudd hát, amikor a lépcsőházban 
összefutottunk s jóllehet tekinteted
és testtartásod egy hangok nélküli
határozatlan nemet súgott felém
muszáj volt úgy tennem, mintha
nyelvedet én nem beszélném, kacsintottam
lomhán-kirívón a falnak dőltem szok-
nyámat széles mosollyal megemeltem
csak lásd fekete lakkcipőmet nejlon-
harisnyás bokámat s e szemérmetlen
követelőzéssel azt kívántam hogy el-
borzadj, hogy szemedet lesütve tiszta
lélekkel tovább állj, hogy ösztönös
elhárításod mely idővel tán vonzalommá
torzult volna tudatos tagadássá szépül-
jön benned hogy rég feledett tartozásomat
végre általad megadjam magamnak. 

Kép: Loreen Hinz